Napsütötte szép, jó napot kívánok, minden kedves kis olvasómnak! Még mielőtt kommentbe megkapnám, igen, csütörtök van, tehát enyhén érezni lehet rajtam a tegnap este elfogyasztott italok lassanként mára elillanó bűzét. De ha be vagy dugulva is elég, ha rám nézel. Egy jobb érzésű embert már el is fog a sárga irigység…mármint, nem a felismerhetetlenségig lenyúzott, topi arcomra, de a tegnap estére minden képp.
Úgymond az „instabilitás stabilságával” kacérkodhattam tegnap. Nem volt rossz, de egyszer minden jónak vége szakad. Akkor is, ha seggünket összeszorítva, kisgyerekként játékaink közt ringatjuk magunkat csecsemőkori álmaink kellős közepébe.
Kattog a vonat hazafelé, a régi, megbízható kattogás ez, szokásos ocsmány bűzével, ami nélkül ez az egész nem is lenne olyan, mint amilyen…a vicc az, benne, hogy ha elindulunk, a csukott ablakon is be-be szitál a hó…
Éljen a tél!
