Miért van az, hogy minden nap ugyanúgy telik? Hogy hajnalban kutyaugatásra nyílik ki a csipám, majd nagy nehezen visszaalszom, 10kor álmosan, nagyon nagy, mondhatni iszonyú erőfeszítésekkel ugyan, de kikelek az ágyból, karkötő, gyűrű fel, papucsba be, földszintre le, kávé be, cigi ki, majd ismét be, tv, könyv, újság, net, ez a pár sor, egy-két pohárka mindeközben, majd fürcsi, szoba sötétben, zene, pia, álmosság, gatya le, ágyba be, karkötő, gyűrű le, lámpa le.
Aludni viszont a legjobb, mikor életem szűk, sötét, nyirkos és kényelmetlen árkából egyszerre a Mount Everesten találom magam, sashoz méltó zuhanórepülésben elrepülök a világ felet, talán a számomra leginkább hívogató helyet keresve, s végül egy vidámpark kapujában kikötve, felhívom Istent, hogy meddig van kimenője, mert jó lenne már beszélgetni egy pofa sör mellett, s mikor közli, hogy épp Jézuskának rakja össze a kiságyat, aztán jön az anyós és nem érhet rá, egy fordulattal áttérek egy tópartra, ahol halk, de igazán szívhez szóló zongora-zene mellett, a természet nyugodtságához igazodva lesem a világ lassú múlását, az előttem elterülő égbe meredő hegyek közt fekvő, feszült víztükörről le nem véve tekintetem … vauuuuu … vége…és kezdődik…
